2009. február 12., csütörtök

Egri csillagok Tapolcán


Tapolca - Különleges csemegével lepte meg a műfaj kedvelőit a Tapolcai Musical Színpad. November 24-én bérletes előadáson mutatták be az Egri csillagokat a város országos hírű néptánc-csoportjával, a Batsányival együtt.

Legközelebb pénteken, november 28-án adják elő újabb két alkalommal a musicalt. Az ötlet, hogy néptánc, sőt, a Jaramineh csoport közreműködésével hastánc is színesítse a darabot, a színpad vezetőjétől, Halápiné Kálmán Katalintól származik.

- Az István, a király, a Grease, a Légy jó mindahalálig vagy éppen a High School után egy új feladat és nem kis kihívás az Egri csillagok elő-adása. Azonban azt mondom, hogy merjünk nagyok lenni, láthasson végre a közönség monumentális, sokszereplős darabot is.

Katartikus erejű lehet az összefogás erejének látványa. Dobó élettapasztalata, Bornemissza találékonysága mind tiszteletet sugároz. Ahogy éneklik az egyik dalban: hinni a jóban, a szépben, az örök tűzben, a tudás erejében.

Ez az Egri csillagok üzenete - mondja Katalin, aki maga rendezte a darabot.Sashalmi Orsolya kilenc éve énekel, ő is a tapolcai színpadosokkal kezdte, számos verseny győztese volt. Színművészeti akadémiát végzett, ma pedig Kővári Judit énekiskolájának tagja.

Játszott a Budapesti Kamaraszínházban, aztán a La Mancha lovagjában Dulcinea szerepét kapta az Erzsébet Ligeti Színházban. Forgatott reklámfilmet, szerepelt a Chicagóban és táncosként kivette részét az Árpád népe című Szörényi-darabból is.

Az énekiskola mellett most Az apáca című darab egyik főszerepében láthatja a közönség, de hoszteszfeladatot is vállal, mert azt mondja, csupán a színészetből nem lehet megélni.

- Szerepálmom nincsen, amit szerettem volna, az teljesült. Csak arra vágyom, hogy a színészetből élhessek. Hálás vagyok a tapolcai színpadnak, Kati néni buzdítása nélkül nem indultam volna el ezen a pályán - vallja Orsi, aki gógánfai lányként ma is gyakran hazatér.

A Batsányi táncegyüttes vezetője, Németh László szerint is megtisztelő volt a felkérés, ám nem minden előzmény nélküli, hiszen két éve együtt készítették a musicalszínpaddal a március 15-i városi ünnepség műsorát.

Most a törökök táncát, a kartáncot, a magyar toborzót és a cigánytáncot ropják a batsányisok a tőlük megszokott profizmussal. Az Egri csillagok igazi csemegének ígérkezik.

Forrás: www.naplo-online.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése